1.rész - Most!

Látni, amikor a saját testvéred az öngyilkosságba menekül, hogy is mondjam. Megrettentő. Mégis mindenki csak egy valamit tud kérdezni; jól vagy? A felelet pedig mindig ugyan az. Hogy jól vagyok. Mégis mit várnak? Hogy majd nekik panaszolom el, hogy én voltam az utolsó ember, akivel beszélt a húgom? Hogy majd nekik mesélem el, hogy Cara milyen megkönnyebbülten mosolygott mikor leugrott? Hogy nekik fogom elmondani a húgom tettének okát? Persze, hogy nem így lesz és ezt ők is tudják, csupán formalitásból kérdezik.

- Hé, Nala jól vagy? - zökkent ki gondolataimból Liam hátamat megnyugtatóan simogató keze.

- Csak te ne kérdezd, ezt kérlek. - nézek szemeibe erőltetett mosollyal.

- Igaz, sajnálom. - húzza el a száját, majd magához húz az ölelésébe.

- Tudod, sokszor gondolkodtam rajta, hogy én is megtegyem főleg az elmúlt napokban. - merengek el a semmibe, mikor ezt kimondom.

- Megtudnám érteni, de reménykedem, hogy nem akarod megtenni. - húz magához jobban.

- Még nem - suttogom lehunyt szemekkel.

- Két nap múlva lesz a temetés. Fel vagy készülve rá?

- Két nap és látom, ahogyan eltemetik a halott húgom. Szerinted fel vagyok készülve rá?

- Hülye kérdés volt. - sóhajt, majd bekapcsolja a tévét. - Próbálj kicsit másra gondolni és aludni. - ad egy puszit a fejemre.

- Megpróbálok. - sóhajtok és csak jobban hozzá bújok.

  Egész éjjel nyugtalanul aludtam így reggel hamar kimentem a konyhába reggelit készíteni Liamnek és magamnak. Miután azzal elkészültem felébresztettem őt.

- Mikor jönnek a szüleid? - kérdi váratlanul Liam.

- Ma. A pontos időt nem tudom. Nem mintha akarnám őket látni. - vonok vállat.
- Miért? Mármint azon túl, hogy eddig nem látogattak túl sokat. 

- Kell ennél több ok is? Csak mert van. 

- Tudom. - sóhajt majd fejem tetejére ad egy puszit és felkel. - Lassan mennem kell. Dolgozni is kéne. - húzza el a száját. - Amint végzek hívlak és jövök érted, rendben? - állít magával szembe, két kezemet fogva én pedig könnyes szemekkel bólintok. Puszit ad arcomra majd elmegy. 

Sóhajtva megyek lezuhanyozni, amikor a telefonomra üzenet érkezik. Anyám írt, hogy egy órán belül itt lesz a gépük. Szuper. Ennyi idő pedig megfelelő az elkészülésnek. Mindenhol kitakarítottam, hogy a tisztaságmániás apámnak egy szava ne legyen. Mindenhol, kivéve Cara szobáját. Amikor leugrott és szóltam a rendőröknek és a mentőknek, kihallgattak és az egyik ápolónő, aki Cara osztálytársa volt a kezembe adott egy doboz nyugtatót így mikor haza értem azt rögtön bevettem. A húgom szobájába mentem és csak álltam az ajtóban sírva. Már készültem, hogy a kezemet lendítsem a falba, de akkor Liam megjött így megakadályozta, hogy mindent szét verjek. Azóta nem voltam a szobájában. 

- Kicsikém úgy örülök, hogy látlak. - ölel magához szorosan anyám, amikor a reptéren állva várom őket és ők megérkeznek. Úgy látszik megint nagyon elgondolkoztam a nyugtatónak köszönhetően, mivel már észre kellett volna vennem már régen anyám feltűnősködését. Ölelését nem viszonzom, csak magam mellett lógatom kezeimet, ám őt ez nem zavarja, tovább ölel. 

- Minden rendben? - tol el magától és néz szemeimbe. 

- Hogyne, persze. Hiszen teljesen rendben van minden, amikor holnap lesz a húgom temetése. - bólintok cinikusan. 

- Megértem, hiszen nekünk meg a lányunk. - bólint az anyám mellett álló apám. 

- Hogyne, megértitek. - nevetek gúnyosan, majd megfordulok és a kocsim felé megyek, és ott várom a szüleimet. Szótlanul teszem be a csomagjaikat a csomagtartóba, míg ők beszállnak. A lakásomra hajtok, ahol a szüleim is lakni fognak velem egy ideig. Őszintén nincs kedvem velük egy légtérbe tartózkodni. 

- Nala - szólít meg a szomszédban lakó nálam négy évvel fiatalabb fiú. 

- Szia, Scott - biccentek felé. 

- Őszinte részvétem a húgodért. - mondja halkan, mire csak biccentek. - Betudnál jönni egy percre? - mutat maga mögé a lakásába. Bólintok, majd szüleimre nézek, és csak annyit mondok, hogy mindjárt jövök. 

- Szóval? - kérdem, amikor Scott becsukja az ajtót. 

- Cara megkért, hogy adjam oda ezt a dobozt, hogyha megtette. Tudom, hogy ott voltál mikor leugrott és nagyon sajnálom most se kéne erről beszélnem. Szóval csak annyit mondott, hogy adjam oda. Azt hiszem ez amolyan "Open When..." doboz. Sokszor írt mostanában, nyilván ezeket készítette. - mondja az asztalon lévő dobozt vizslatva. A kezembe adja majd egy halvány mosolyt ereszt felém. 

- Köszönöm Scott - nézek rá komoran. - Igazán szerencsés volt a húgom, hogy mellette voltál. Bár ezt sose vette észre. 

- Nos, igen. - pillant el másfelé zavartan. Gondolom azt hihette, hogy nem lehetett észrevenni, hogy amikor tudott Cara közelében volt. Pedig így volt. 

- Majd találkozunk. Ha megbocsátasz, most mennem kell a szüleimhez. 

- Persze. - bólint, megértően én pedig a dobozzal a kezembe már megyek is ki. A szüleim már az ajtóm előtt várakoznak. Kinyitom az ajtót és megmutatom nekik a szobájukat. Nem foglalkozva velük többet megyek a szobámba és a dobozt az ágyamra teszem. Sokáig nézem, nem vagyok biztos benne, hogy kinyissam. Végül is mi történhet? Kinyitom. Valóban levelek vannak benne. Scottnak igaza volt ezek Open When levelek. A legelsővel kezdem, amire a Most szó van írva. 

Nala!

Ha Scott jól intézte el a dolgokat, akkor úgy adta oda, hogy holnap legyen a temetésem. Nyilván biztosan sikerült neki ez. 

Igen, ezek tényleg Open When levelek. Tehát ha valamikor úgy érzed, hogy ki kell nyitnod az egyiket, nyisd ki. Így próbálok egy ideig melletted maradni, és lassan de biztosan megnyugtatni. Hiszen most még biztosan borzalmas állapotban vagy. Feledni nem fogsz, tudom, hogy egyedül érzed magad. Ezekkel a levelekkel akarok segíteni, hogy ez fokozatosan csökkenjen. Na, meg persze tudom, hogy lesz melletted még valaki. Bár nem hiszel nekem, tudom, hogy Liam többet érez irántad. Persze azt is tudom, hogy te nem. Ne kezdj bele, egy olyan kapcsolatba ahol nem érzed az igazi szerelmet, csak mert akkor éppen szükséged van valakire. Ezt hidd el és hallgass rám. 

A szüleink annak ellenére, hogy már három éve egy árva szót sem váltottak velünk, most melletted lesznek. Még ha nem is normális szülőkként, de hidd el így lesz. Megakarnak majd védeni minden apró kis dologtól. Neked persze ez nem fog tetszeni, hiszen szeretsz megküzdeni te a dolgokkal. 

Igazán nem tudnék sorolni más embereket. Egészen a mai napig. A harmadik Scott az. Ő tudta, hogy mit akarok majd tenni. Többször könyörgött, hogy ne tegyem meg. De ez nem így működik. Nem működik egyik pillanatról a másikra. Scott közelebb áll hozzánk, mint bárki gondolná. Még én se gondoltam, hogy ennyire így van. De nem csak hozzám. Hozzád is. Melletted lesz, hidd el nekem. Ne gondolj rá másképpen csak, mint barát. Szerettem őt Nala. Mindig is szerettem. Hiszen folyton azon volt, hogy védjen, mellettem legyen. Én pedig próbáltam távol tartani magamtól, hogy ne essen bántódása. 

A negyedik pedig... A negyedik " Ő " lesz az. Most még nem ismered. Azt sem tudod, ki lehet, egy halvány fogalmad sem lesz arról, hogy kiről beszélek. Nem is kell még tudnod. Majd mindent a maga idejében. Holnap találkozni fogtok. Nem mesélek róla, tudom, hogy megfogod ismerni. Nem kérem, hogy légy vele jóba, de ne taszítsd, el magadtól kérlek. Ő az egyetlen, akiről tudom, hogy segíteni fog nekem, kerüljön az bármibe. 

Szeretlek Nővérkém! C.

Az első dolog, amit érzek az az értetlenség. Az egészet értem, mégis van bennem egy kis értetlenség. Visszanézek a dobozba, amiben a többi levél van. Összesen huszonnyolc darab van. Valóban mindegyikre rá van írva, hogy mikor kell kinyitnom. A következő A temetésem napján című lesz. Kiveszem és nézegetni kezdem a fekete alapon lila mintákkal díszített borítékot. Ki akarnám nyitni, de nem teszem. Ez az utolsó dolog, amit a húgom maga után hagyott, ami még emlékeztet rendesen, hogy itt volt. Az emlékeken kívül csak ez a doboz. Tiszteletben kell tartanom és elmenni addig, amíg ő ezt megtervezte. De mégis kire gondolt? Kivel fogok holnap a temetésen találkozni? Akit ő ismer, de én nem. Viszont hamarosan én is meg fogom ismerni. 

- Cara - suttogom. - Húgocskám. Mit terveltél ki? - suttogok kinézve az ablakon. Mindig is imádta a szobámból a kilátást. Felállok, és az ablakhoz sétálok, de közben véletlen leverem az egyik könyvem az asztalról. Lehajolok, hogy felvegyem, összeráncolt szemöldökkel nézek értetlenül. A könyv az egyik fejezet kezdeténél nyílt ki. Csak egyetlen egy szó volt a címe. Türelem.